A túlféltés akadályozhatja, gátolhatja a gyermekünk fejlődését!

Mikor megszületik gyermekünk, elsődlegessé válik életünkben a szülői szerep. A túláradó szeretet érzése mellett megjelenik a szorongás, aggodalom, félelem, féltés érzése. A szülővé válásunkkor ezek az érzések felerősödnek bennünk, és végigkísérnek egész életünkön át. Rájövünk, hogy van valaki akit mindenkinél, mindennél jobban szeretünk, jobban féltünk.

A szülőséggel együtt jár az aggodalom és a féltés is, ami gyermekünk megszületésével utitársunkká válik. A féltés érzése gyermekünk irányányában nagyon sokféle módon megmutatkozik, kisded kortól kezdve, óvodás, iskolás, és felnőtt korában is. Néhány példa: lehet hogy éhes! biztosan fázik! melege van! jaj, leesik! nem lélegzik! nincs betakrva! jön a foga! meg ne betegedjen! jaj, meg ne fulladjon! elesik!  beszorul! megverik! nem barátkoznak vele! kiközösítik! csúfolják! kinevetik! nem kommunikál! mi lesz belőle! nem tanul! csavarog! elüti az autó!  kimaradozik, nem őszinte! balesetet szenved! rossz  társaságba keveredik! stb. stb. 

A féltés érzése természetes, és az is, hogy életünk végéig elkísér. Nem mindegy, hogy mennyire, és hogyan féltjük gyermekünket. Féltjük, vagy túlféltjük. A féltés és túlféltés között nagyon nagy különbség van.  

A féltés természetes, segíti a gyermekünket a tapasztalásban, gyakorlásban, önállósodásban, mozgásfejlődésben, szocializációban,  tanulási folyamatokban, idegrendszeri, és egyéb fejlődésben.

A túlféltés ezzel ellentétben gátló, negatív hatású, lassítja a gyermek fejlődését, lemarad, illetve  bizonyos fejlődési területeken nem a gyermek fejlődését szolgálja. A gyermek döntésképtelen, a szülő dönt helyette, irányítani kell.

A féltés az élet legtermészetesebb dolga, modjuk felnőttként. Mikor gyermekek voltunk, bizony haragudtunk, rosszul esett mikor szüleink korlátokat, határokat szabtak. Sírtunk, hisztiztünk, dühöngtünk, lázadoztunk. Akkor úgy gondoltuk, nagyon szigorúak velünk szemben, de ma már tudjuk, hogy megmentettek bennünket, hamar önállóvá, önellátóvá váltunk.  Felnőttként a szülővé válással rögtön sötétté, keménnyé válnak a valós mindennapok, ahol úgy gondoljuk, az a dolgunk szülőként, hogy mindentől és mindenkitől védelmezni kell gyemekünket. Tudjuk, hogy nem így van, ezért annak ellenére, hogy természetes, hogy féltjük gyermekünket, saját magunknak kell ebben korlátokat állítani, hogy a féltés ne menjen át túlféltésbe.

PL. a kisgyereknek meg kell tanulni homokozni, homokvárat, formát építeni, de korlátokat kell szabni, hogy ne szórja a homokot más gyerekre, ne vegye el homokozójátékát, ne rombolja le a várát, de azt is tudnunk kell, hogy ezek vele megtörténhetnek. A túlféltés miatt nem homokozhatunk helyettük, hogy az ölünkbe ültetve mi lapátoljuk a homokot, mert felnőttként minden helyzetben védeni tudjuk. El kell magyarázi neki hogyan kerüljön el kellemetlen helyzeteket. Meg kell tanulniuk mászókára mászni, de itt is tudatosítni kell a szabályokat, hogy nem lökhet le másokat, nem tolakodhat, kapaszkodni kell, ne féljen, mert figyelünk rá. De nem mászhatunk helyette a mászókára mert féltjük. A karunkon nem tarthatjuk úgy, hogy mi mászunk ő meg csak nézelődik közben. Egy-egy mozdulatnál átsegíthetjük, ha elakad, de utána hagyni kell próbálkozni, gyakorolni. Később: nem mehetsz sehova, mert elütnek, elrabolnak, rossz társaságba keveredhetsz, leitatnak stb. ezek helyett kell bizonyos korlátokat, határokat kell szabni, de úgy, hogy ne akadályozzuk az önállósodásban. Mondjuk el, hogyan kezeljen helyzeteket, hogyan kerüljön el olyan dolgokat amik árthatnak neki, de ne akadályozzuk az önállóságban, mert később  nem fogja megcsinálni amit elvárnánk tőle, és amit meg kell tennie, hogy önálló életre képes legyen. Ne törjük le az önbizalmát, olyan kifejezésekkel, hogy úgy sem megy, nem tudod megcsinálni, nem fognak veled barátkozni, majd én megoldom, majd én megcsinálom, majd én mondom meg kivel barátkozz stb.

Tudnunk kell, hogy a túlféltés nem a gyerekről, hanem többnyire a szülőről szól. Vannak szülők akik mindentől rettegnek, félnek, ezt a rettegést, félelmet vetítik a gyermekre, ezért a gyermek is mindentől rettegni, félni fog, ezért meg sem kísérel dolgokat a szülői féltés miatt. A túlféltő szülők tulajdonképpen a valós világtól próbálják a gyermeket távol tartani, attól úgymond megvédeni. 

Milyen következményei lehetnek  túlféltésnek:

1. önállótlanság

2. önbizalomhiány

3. lemaradás a fejlődésben-későn érés, kapcsolatteremtés hiánya, vagy nehézkessége zárkózottság, megfelelési kényszer

 

 1. Önállótlanság

A túlféltés következménye lehet az önállósodásban való lemaradás. Azok a gyermekek akik gátolva vannak a mozgásfejlődésben, majd bizonyos mozgásformákban túlféltés miatt, kortársiknál később kezdenek el kúszni mászni, ülni, állni, járni stb. Ha a gyerek saját maga ellátásában nem lehet aktív résztvevő korának és fejlettségének megfelelően, pl. önálló öltözés-vetkőzés, önálló étkezés gyakorlása, szobatisztává válás, higiénés szokások elsajátítása,  a család napi tevékenységében való részvétel, ha a szülő nem kezeli partnerként ezekben gyermekét, ha nem támogatja, nem biztatja, nem teremt olyan helyzetet, hogy a gyermek kiváncsiságát, érdeklődését fenntartsa, akkor a szülő gátolja gyermeke önállósodási törekvéseit. A gyermekeknek szükségük van a szülő biztonságot nyújtó jelenlétére. A szülőnek biztosítania kell a biztonságos helyet, megfelelő mennyiségű időt,  a tapasztalatszerzéshez, gyakorláshoz. Szükséges, hogy a szülő bízzon gyermeke ügyességében, és engedje a gyermeknek azt is, hogy ne sikerüljön minden rögtön első próbálkozásra, ha viszont sikerül, dícsérje biztassa! Ha nagyon nem sikerül, csak egy-egy mozdulattal segítse a szorult helyzetben lévő gyermeket. Engedje a gyermeket hibázni, tévedni, engedje, hogy fejlődjön probléma megoldó készsége! Ezzel segíti az önállósodását, az önállóságra való törekvését. Ha a szülő nem lép át saját félelmein, féltésein, a gyermek önállótlanná, bizonytalanná válik, probléma megoldásban mindig szülői segítségre vár. 

 

2. Önbizalomhiány

A túlféltett gyerek többnyire önbizalomhiányossá válik, mivel a szülők, túlféltik, és szinte semmit nem engednek neki csinálni nehogy baja essen. A gyermek így nem tapasztal, nem gyakorol, nem ismeri meg saját határait, önmagát, saját korlátait, nem kell semmiért küzdenie, szülei megteszik helyette. Így sokkal később jut el a fejlődésben kortársai szintjére, mert nem bízik magában. Úgy érzi, neki nem sikerülhet semmi. Sajnos ez elkíséri még akár felnőtt korban is. Nehezen küzd meg önállóan a feladatival, sokszor kudarcot vallanak próbálkozásai, gyerekként és felnőtt korban is, mert túlféltették, le volt korlátozva, nem kapott teret, időt lehetőséget, különböző fejlődési területek önálló fejlesztéséhez. Helyette, gondolkoznak, tesznek meg dolgokat, döntenek szinte a legapróbb helyzetekben, illetve akár kisebb problémák megoldásában.

Az önbizalomhiány öröklődhet is, amennyiben a szülők is önbizalomhiányosak. Automatikusan vetítik gyermekükre a félelmeiket gátlásaikat, zárkózottságukat stb. Az önbizalomhiányos gyermeknek minden új mozgásforma, játéktevékenység, kapcsolati helyzet, önállósodási tevékenység stb. óriási kihívást jelent. Ezek miatt visszahúzódó lesz, ezáltal csökken biztonságérzete is. Csak ha egy általa szeretett  személytől kap megerősítést, biztatást, hogy nincs veszély, és nyugodtan próbálkozhat, gyakorolhat, oldhat meg apró helyzeteket, mert biztonságban van, akkor fog csak átlendülni, félelmein, gátlásain, visszahúzódottságán és lép előre egyet. Azokból a családokból, ahol a szülők maguk is önbizalomhiányosak, nehezen engedik el gyermeküket, vagy túlzottan tekintélyelvűek, vagy akár túl engedékenyek, vagy kemény határokat korlátokat állítanak, vagy éppen semmilyen szabály, korlát, határ nincs, az innen közösségekbe kerülő gyermekek /bölcsődébe, óvodába, iskolába/nehezen fognak megbírkózni, minden őket körülvevő újabb kihívással, feladattal,  tanulni valóval, kapcsolati helyzetekkel stb. Ezeknek a gyerekeknek minden óriási akadályt jelent, és megterhelő lesz számukra. Lemaradnak a fejlődésben, későn érők lesznek.

 

Mivel növelhetjük a gyermek önbizalmát.

Bitosítanunk kell szeretetünkről, arról, hogy bízunk benne, és támogatjuk. Elfogadó, biztató, meleg, megértő, biztonságos személyi környezetet kell biztosítanunk neki. Fontos a megfelelő hely, idő, és tárgyi környezet biztosítása is a próbálkozáshoz, gyakorláshoz. Fontos  az elfogadható korlátok meghatározása, egyéni fejlettségének megfelelően. Szabályok, határok, korlátok megismertetése nagyon fontos, de ne legyenek túlzott elvárások velük szemben. Az elvárások, szabályok, korlátok igazodjanak, korukhoz, fejlettségi szintjükhöz. Tudatosítani kell bennük a korlátok átlépésének következményeit, veszélyeit. Mindig csak röviden a gyermek számára a legérthetőbb módon magyarázzunk. Biztatás, dícséret kapjon nagy hangsúlyt, csak ha nagyon muszály akkor marasztaljuk el, az mindig a tevékenységére irányuljon, ne a személyére! Adjunk lehetőséget a választásra, korának, fejlettségének megfelelően. Legyen lehetősége bizonyos helyzetekben nemet mondani, szándékát kinyilvánítani, engedjük érvényesülni akaratát, megfelelő körülmények között. A gyermeket, ne gátoljuk túlzottan, hagyni kell őt saját ütemében fejlődni.

 

3. Lemaradás a fejlődésben, későn érés kapcsolatteremtés hiánya,vagy nehézkessége zárkó-zottság, megfelelési kényszer

 A túlféltő szülők általában sokat tiltanak, túl sok szabályt hoznak, leállítják a gyermek próbálkozásait, nem engedik gyakorolni új mozgásformáit, gátolják önállósodásában, helyette megtesznek mindent, amit már párszor önállóan is meg tudott csinálni, mondván nehogy valami baja essen. Tulajdonképpen minden spontán tevékenységében leállítják a gyermeküket, mert mindenben veszélyt, kockázatot látnak akkor is, ha egyik sem áll fenn. Azt tudatosítják a gyermekben, hogy veszélyben van, kockázatos amit tesz.

A gyermek ilyenkor azt érzi, hogy nem bíznak meg benne, úgy érzi, hogy körülötte minden veszélyes, kockázatos. Később nehezen tud különbséget tenni a kisebb problémák, és az igazi kockázatok, illetve veszélyek között.

A túlféltő szülők sok esetben nem figyelnek a gyermek valódi szükségleteire, igényeire. Nem veszik észre, hogy a gyermeknek szüksége van ugyan a vigyázó tekintetre, védelemre, de csak akkor, ha tényleg bajba kerül. Például, ha elesik segítse fel, ha homokos lesz a ruhája porolja le, ha elakad mászás közben, egy mozdulattal segítse át, biztassa, hogy nyugodtan próbálkozhat, mert figyel rá és segít, egy-egy mozdulattal, ha szükséges. Ilyenkor a gyermekek nem mernek kezdeményezni, próbálkozni, önállóan próbálgatni új dolgokat, dönteni kisebb helyzetekben, mert veszély érzetük visszatartja őket, bátortalanná, bizonytalanná válnak. Sokkal lassabban fejlődnek kortársaiknál.

A gyermek akkor tud fejlődni, ha maga próbálgathatja teljesítőképességét, feszegetheti korlátait, határait, de természetesen, biztonságos feltételek, mellett. Így  tapasztal, gyakorol, mindezek lassan beépülnek  személyiségébe.

Jobb, ha a szülő, csak kevesebb szabályt hoz, nem korlátozza, nem tiltja a gyermeket minden percben. Ha túl sok szabály, a tiltás, a gyerek feladja, hogy ezeket mind betartsa, és nem fog figyelni a szabályozó, tiltó szavakra. Jobb, ha kevés szabály van, de azokat következetesen betartatja a szülő. Például tilos a konnektorba nyúlni, fogni kell a szülő kezét úttesten való áthaladáskor. Nem szabad az asztalra mászni, vagy a mászóka korlátján áthajolni.

 

Ha a szülő saját aggodalmát, bizonytalanságát, félelmét vetíti rá a gyermekére a gyermek is bizonytalan, önbizalomhiányos lesz, mindentől és mindenkitől félni fog. Fejlődése, önállósodása lelassul, későn érővé, válik. 

Abban az esetben, ha a szülők nem változtatnak hozzáállásukon, szakember segítségével, vagy anélkül, a gyermekek nem csak lassabban fejlődnek, de a kapcsolatteremtésük is nehézkessé válik az önbizalom hiány, félelem miatt. Kialakul a zárkózottság, nem vagy csak nagyon nehezen barátkoznak, alárendelik magukat közösségben társaiknak. Megfelelési kényszer miatt, mindig, a felnőtteknek, társaknak akarnak megfelelni, várják, hogy mások döntsenek helyettük, még egyszerű, könnyen megoldható helyzetekben is. Ezek a gyermekek felnőve is bizonytalan, nehezen kapcsolatteremtő, alárendelt szerepben fogják biztonságban érezni magukat. A mindennapi gyakorlatban, feladatokban is sok nehézséggel kell megküzdeniük.

Sok időbe telik míg leküzdik nehézségeiket és tusatosodik bennük, hogy a világ nem csak veszélyekből és kockázatokból áll.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Túlféltés akadályozhatja a gyermeket a fejlődésben
Énagyi: Neveld Te, Gyermeked és ne Ő Téged! Várj el többet! - © 2008 - 2024 - evamama.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat